| |
Élményszerű tanulás
A Gyermekek Háza pedagógusai vallják, hogy a gyerekek felelősek saját tanulásukért. A kisiskoláskor élettani jellemzője a kíváncsiság, igény a felfedezésre, tapasztalásra. A diákokat érdekeltté, aktívvá kell tenni az ismeretszerzés folyamatában. Hiba az aktív cselekvésre vágyó gyerekeket passzív be-fogadóként kezelni. Ezért a tanulási folyamat szervezésénél a tanulók aktivitásának magas szinten való tartása érdekében a kutató, felfedező, cselekvéses tanulás kerül előtérbe. Így az ismeretközlő tanító és befogadó tanuló alapállás helyett az együtt munkálkodó gyerekek, és tanító közös tevékenysége folyik. Ezzel lehetőség nyílik arra, hogy a tanulók előzetes tudásukat, tapasztalataikat is mozgósítsák, tevékenyen vegyenek részt a tananyag feldolgozásában, elsajátításában.
A Gyermekek Háza program a tanulási folyamat szervezésénél, a gyerekek szempontjait előtérbe helyezve, a következő elvekre figyel:
-
A gyerekeknek joguk van "gyereknek lenni", életkori sajátosságaikat feltétlenül tiszteletben kell tartani.
-
Nem a gyereket kell a tananyaghoz igazítani, hanem a tananyagot az adott gyerekhez.
-
A hiba a tanulás szerves része. A tanulónak joga van hibázni, és a hibából tanulni.
-
A bizalom, a nyugodt, elfogadó légkör, a pozitív megerősítés minden tanulónak alanyi jogon jár.
A Gyermekek Háza Program tanulási helyzeteiben a pedagógus nem, mint minden ismeretek tudója és közvetítője van jelen, sokkal inkább együttműködő társként. Elsődleges feladata az optimális tanulási feltételek megteremtése, a szükséges eszközök, feladatsorok, a tevékenységrendszerek és az ismeretszerzés munkaformáinak végiggondolásával, megszervezésével. |
|