Gyermekek Háza Budapest

Jelentkezés

Jelentkezés a Gyermekek Házába

A Gyermekek Háza induló első osztályába 22-24 gyereket vesz fel. Ebből két hely az integrált tanulók számára van fenntartva.

A sajátos nevelési igényű gyerekek felvételéhez, a sérülés jellege szerint illetékes Szakértői Bizottság véleménye, ajánlása szükséges.

Bár a Gyermekek Háza program iránt nagy az érdeklődés, az osztálylétszámot – a Közoktatási Törvény értelmében, nem áll módunkban emelni.

A programba kerülésnél előnyt élveznek a körzeti tanulók, de a speciális képzési forma miatt egész Budapest és környéke felvételi körzetnek számít.

A program pedagógiai vezetője februárban tájékoztatót tart az érdeklődő szülőknek, akiknek ezután módjukban áll, több bemutató foglalkozást végignézni. Ezt követi márciusban a leendő elsősök számára szervezett ismerkedési játszódélutánt.

A beiratkozás időpontja megegyezik a Fővárosi Önkormányzat által meghatározott időponttal.

A Gyermekek Háza programba felvett gyerekek névsorának összeállítása – a programban dolgozó pedagógusok véleményének kikérése mellett-, az osztálytanítók jogköre.

Gyermekek Háza
1992-2009
Ranking-Hits