Közösségfejlesztés
A közösségfejlesztés kiemelt nevelési feladat, hiszen a gyerekek mindig valamilyen közösség (család, iskola, nemzet stb.) részei. Fontos, hogy a kisiskolásokban kialakuljon a közösségért érzett felelősség tudata, és az érzés, hogy a közösségért tudnak tenni valamit.
A Gyermekek Háza program tanulásszervezésekor gyakran alkalmazza a kooperatív (páros, csoportos) tanulás gyakorlatát, ahol szükséges a társak közötti együttműködés, a közös felelősségvállalás, a közös tevékenység megvalósítása.Tanulási helyzetek során nem versenyeznek egymással a tanulók, így az egymás legyőzése helyett az egymás segítése, társuk teljesítményének elismerése válik értékké.Közösségfejlesztő hatású a sérült gyerekekkel való folyamatos törődés, felismerve, hogy ők is a közösség teljes értékű tagjai. Ehhez a tanítók, tanárok példaértékű magatartása is szükséges.
Fontos, hogy a diákok érezzék, közösség tagjaiként tudnak segíteni nehezebb körülmények között élő társaiknak. A Gyermekek Házában gyakoriak a gyűjtések beteg, nevelőotthonban élő, vagy menekült gyerekek megsegítésére.Az osztályközösségek alakítását szolgálják az osztályonkénti évnyitó kirándulások, az évzáró rendezvények, az osztály szintű kirándulások, színház- és múzeumlátogatások.A Gyermekek Háza program fontosnak tartja a 1-8 évfolyamon együtt tanuló gyerekek közösségének kialakítását is. E célt szolgálja az érkező elsősök ünnepélyes avatása, amikor minden osztály kis ajándékkal, közös játékkal várja az elsősöket. Ez a cél a végzős tanulók búcsúztatásakor is, amikor hasonló módon, szintén minden osztály búcsúzik a ballagóktól.
A karácsonyi vásár, a közös, meghitt ünnepek, a Gyermekek Háza olimpia, a Tavaszi Fesztivál, a farsang stb. mind az egyűvé tartozás érzését szolgálják kialakítani. A közös játék, nyaralás élményét biztosítja az erdei iskola és a nyári tábor is.
A közösséghez tartozást jeleníti meg a Gyermekek Háza újságja a “Tolltartóbarázda”, melyben minden tanuló publikálhat.



