Fazakas Ágnes

Fazakas Ágnes

matematika

„Fut és nevet.” Így jellemzett engem a Ferences Gimnáziumban osztályfőnököm és matematika tanárom. Középiskolai lázadó éveimet a ferenceseknél töltöttem és örökké hálás leszek, hogy oda jártam, ott neveltek fel. Nehéz kamaszkoromat szeretettel kezelték. Sokra a tananyagból nem emlékszem, de arra igen, hogy minden délután maradt velünk egy tanár, akivel az élet nagy kérdéseiről beszélgettünk. Azt szeretném, ha a diákjaim ugyanilyen hálával és szeretettel emlékeznének majd vissza iskolájukra, tanáraikra.
Osztályunk falán végig ott volt előttünk egy bibliai idézet, amit magamban minden osztályterembe beviszek: „Úgy bánjatok az emberekkel, ahogy akarjátok, hogy veletek is bánjanak.” Lk 6, 31

1997-ben végeztem az ELTE Természettudományi Karán, matematika-ábrázoló geometria szakon. Utána rögtön radnótis lettem,  ahol a legjobb matematika tanároktól tanulhattam meg, hogyan kell és hogyan lehet jól, érthetően matematikát tanítani. Fontos, hogy az órán jó hangulat legyen, és minden helyesen kapott eredmény, új felfedezés örömmel töltse el a diákokat. Szabad tévedni, zsákutcába lépni és újrakezdeni.

E-mail: f.agnes@gyermekekhaza.hu