Szőllősi Emese

Szőllősi Emese

testnevelés

1988-ban végeztem biológia-testnevelés szakon. Gyerekként már a szüleimmel is sokat túráztam, később pedig sokféle sportot űztem, versenyszerűen atletizáltam.

 Arra szeretném bíztatni a diákokat is, hogy legyenek bátrak és próbáljanak ki minél többféle sportot, hogy megtalálják azt, amit szeretnek vagy igazán jók benne. Sokféle képességük fejlődik, egyre ügyesebbek, sokoldalúbbak lesznek és megismerik a mozgás örömét is, ami abban segít, hogy felnőttként az életük természetes része legyen a sport. Abban hiszek, hogy legyenek bármilyen képességűek a gyerekek, megélhetik a saját sikereiket a testnevelés órákon.

26 éve készült el a Klébi sportcsarnoka, akkor kezdte el a férjem a mászófalat is építeni, amelynek létrehozásában aktívan vettem részt. Edzőként sokszor viszem versenyre a kiemelkedő képességűeket, foglalkozom sérültek fejlesztésével vagy csupán a kedvtelésből járókat tanítom a mászás szépségeire. Melyik gyerek ne szeretne kúszni, mászni, köteleken hintázni. Az edzéseken a fizikai teljesítmények fejlesztése mellett nagyon fontos az egymásra figyelés, a segítségadás, az elfogadás, a bizalom, a sportszerűségre nevelés, amelyek a Gyermekek Háza pedagógiájának is alapvető sajátosságai.

A változatos, játékos tanítási órák mellett fontosnak tartom, hogy az iskolai élet része legyen a túrázás, de a kerékpáros, sí-, vízi- és mászótáborok is, amelyek hatalmas kalandot jelentenek a gyerekeknek. A közösen megélt élmények örök emléket nyújtanak a diákoknak, tanároknak, és a családok számára is. A sport, több mint napi testmozgás, életformánk része kell, hogy legyen!