Papp Zalán, 6. osztályos tanulónk az Anghi Csaba Országos Állattani és Természetvédelmi Verseny döntőjében 1. helyezést ért el!
Szívből gratulálunk neki, nagyon büszkék vagyunk!!!
Amit az Anghi Csaba Országos Állattani és Természetvédelmi Versenyről tudni érdemes
A tavalyi év sikere után a Fővárosi Állat- és Növénykert 2026-ban ismét megrendezte az Anghi Csaba Versenyt, ahol a 4–10. osztályos diákok mérhetik össze tudásukat az állat- és növényvilágról, a környezet- illetve természetvédelemről, valamint az ökológia témakörében.
Az idén csaknem megduplázódott a nevezők száma, összesen 137 diák vett részt mind a három online fordulóban, a fináléba jutásért az elméleti kérdések, szövegértelmezési feladatok és gondolkodtató feladványok megoldása mellett, az indulóknak önálló internetes kutatómunkát is kellett végezniük.
A négy kategória legjobbjait és felkészítő tanáraikat személyesen látták vendégül az Állatkertben, ahol egy egész napos, izgalmas megmérettetésre került sor.
A feladványok részben a hivatalos tankönyvek anyagához, részben az Állatkert weboldalán, illetve az intézmény lapjában, az Állatvilág magazinban megjelent cikkekhez kapcsolódnak, de vannak fajismereti kérdések is.
A verseny névadója Anghi Csaba professzor (1901-1982), a hazai állatkertészet, állattan és állattenyésztés kimagasló alakja volt, aki az 1930-as években Állatkertünk akkori emlősosztályát vezette, 1956-tól 1967-ig pedig az intézmény főigazgatójaként tevékenykedett. Többek között az ő nevéhez fűződik a zoopedagógiai munka megindítása, sőt az első állatkerti versenyek, vetélkedők és ifjúsági szakkörök is az ő kezdeményezésére indultak el az 1950-es évek végén, illetve az 1960-as évek elején.