Fazekas Dóra

Fazekas-Dóra

gyógypedagógus

A Gyermekek Háza gyerekeket szerető, és elfogadó közegét szülőként ismertem meg először, ahová a gyermekem minden nap örömmel megy be. Szomatopedagógus és tanulásban akadályozottak pedagógiája szakos gyógypedagógusként csatlakozhattam az iskola pedagógus csapatához. Korábbi évek során a TSMT módszertanát is megismertem alaposan, és volt lehetőségem segíteni gyerekeket ennek a módszernek a segítségével. 

Fontosnak tartom, hogy nyílt, őszinte kommunikációval mindent, mindenkor meg lehet beszélni. Ez a légkör határozza meg a gyerekekhez való viszonyulást is itt a Gyermekek Házában. Nagyon lényeges számomra a szükséges elfogadás, szeretet, segítség megadása minden gyermeknek, olyan módon, ahogyan azt Ő igényli. Mert hiszem azt, hogy minden gyerekhez megvan a megfelelő kulcs, amivel ki tudjuk nyitni azt a kis ajtót, ami által fel tudjuk tárni értékeit és el tudjuk érni az együttműködését. 

Gyógypedagógusként nagyon jó megélni, hogy az egyéni és csoportos keretek mellett, lehetőségem van a gyerekek akár tantárgyi kereteken belüli megsegítésére, támogatására is. Jó látni, ahogy a gyermekközösség is tudja, hogy kinek, mikor és hogyan tud segíteni. Ez itt egy fontos alapelv, amit a gyerekek már nagyon korán elsajátítanak. 

Jó érzés, hogy ehhez az értékteremtéshez gyógypedagógusként is hozzájárulhatok. 

E-mail: f.dora@gyermekekhaza.hu