Görög Kátya

IMG_4526 (2)

tanító, gyógypedagógus

A tanítói pálya megválasztásában jelentős szerepe volt a szülői háznak. Szüleim is pedagógusok, szívvel lélekkel dolgoztak nyugdíjazásukig. Azt gondolom a pálya iránti elkötelezettségemet és hivatás-szertetemet tőlük kaptam, örököltem. 1987 óta foglalkozom neveléssel, oktatással. Pedagógiai asszisztenskén kezdtem dolgozni, majd tanítani kezdtem.Életem részévé vált a táborok, erdei iskolák szervezése. 1998-ban megismerkedtem a Lépésről lépésre Gyermekközpontú Programmal, melybe rögtön beleszerettem. Hisz találtam egy olyan oktatási formát, ami minden gyerek számára – függetlenül képességétől, szociális körülményeitől – biztonságos, elfogadó légkört nyújt. Olyan környezetet tudtunk kialakítani, ahol örömmel, tevékenykedve lehet tanulni, játszani, megélni a mindennapokat. A programmal való munkám során fontosnak tartottam, hogy kicsit kiszélesítsem pedagógiai ismereteimet, ezért megszereztem a gyógypedagógusi diplomát is. A mindennapi tanítás, gyógypedagógiai órák mellett, mindig kihívást jelent és örömmel tölt el egy-egy projekt megtervezése, lebonyolítása.  Sok szakmai fórumon találkoztam a „Gyermekek Házával”, kiderült, hogy nagyon hasonlóan gondolkozunk, így szerencsémre 2012-ben én is ide kerültem tanítani. Azóta is igyekszem tovább gazdagítani szakmai tudásomat, itt sokat tanulhattam, s remélem én is sokat adhatok gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt.

Kapcsolat: katya@gyermekekhaza.hu