Lissai Katalin

Lissai Katalin

tanító, informatika

Lissai Katalin vagyok, alsós tanító. 1999-ben végeztem a Budapesti Tanítóképzőn. Ötletekkel felvértezve, lelkesen kezdtem bele a munkába, de sajnos rengeteg falba ütköztem, ezért pályát váltottam, a Szent István Egyetemen gazdasági agrármérnök végzettséget szereztem és egy piackutató cégnél dolgoztam. Nagyon hiányzott a tanítás, hiszen gyermekkori álmom volt, hogy tanítónéni legyek (ölbe vevős, rugalmas, mesélős), úgyhogy folyamatosan kerestem a lehetőségeket. Nagy szerencsémre 2002-ben megismerkedtem Lányi Mariettával és a Gyermekek Háza Alternatív Alapozó Programmal, elvégeztem tanfolyamaikat és egy évvel később, 2003-ban megkezdhettem itt a munkát. Rengeteget tanultam -és tanulok folyamatosan kollégáimtól. Óriási kincs számomra, hogy őszintén megoszthatjuk egymással tapasztalatainkat, gondolatainkat, hogy olykor tükröt tarthatunk egymásnak sértődés nélkül, sőt, a visszajelzés komoly érték, kérjük is egymástól (nemcsak a gyerekektől, szülőktől).

A gyerekek sokszínűsége, egyedisége a mai napig lenyűgöz. Örülök, hogy iskolámban ezt tiszteletben tartják, értéknek érzik felnőttek, gyerekek egyaránt. Szeretem ezt a szakmát, hogy nincs két egyforma gyerek, nincs két egyforma nap, tanóra. Ez sokszor kihívás is, de a frissességét is úgy érzem ez adja. A gyermeki gondolkodás, kreativitás engem is motivál, inspirál. Szeretem, ha lelkesnek látom őket, ha látom a tanulás örömét, az elért cél diadalát. Ez nekem is sok erőt és energiát ad a további feladataimhoz, mindennapjaimhoz.

A folyamatos fejlődésre, ismereteim megújítására, kiszélesítésére törekszem. Jelenleg a Budapesti Műszaki Egyetem mentortanár képzésére járok.

Munkám során sajátos nevelési igényű tanulókkal is foglalkozom. Szerettem volna jobban átlátni, segíteni, megérteni működésüket, beilleszkedési lehetőségeiket, nehézségeiket, ezért gyógypedagógiai asszisztens képesítést szereztem.

Hivatásomban és a szakmai előmeneteli lehetőségeimben a családom biztonságot adó és szeretetteljes hátteret nyújt, mindenben támogatnak, külön köszönet nekik érte 🙂 .

kapcsolat: katalin@gyermekekhaza.hu