Turáni Georgina

Gina

tanító

2005-ben diplomáztam az ELTE Tanítóképző Karán. Pályakezdő éveim után 5 évig két kislányommal voltam  otthon. 2013-ban kerültem a Gyermekek Házába. Itt találtam meg azt a helyet, ahol igazán kiteljesedhetek tanítóként, ahol a gyerekek szeretnek iskolába jönni, a tanulás örömteli,  a hangulat szeretetteljes. Itt nem telik el nap nevetés és ölelés nélkül. Mindennapjaim fontos része a zene, amit a gyerekek felé is aktívan közvetítek. Ének órákon, szabadidőben szívesen muzsikálunk, hangszereken játszunk. Hiszem, hogy a zene által rengeteg érzelem felszabadul, szorongás oldódik, bánat elmúlik. Szerencsés vagyok, mert mindkét lányom itt tanul. Már szülőként is látom, mennyire jó itt gyereknek lenni.

kapcsolat: gina@gyermekekhaza.hu